Petőfi Sándor
NEMZETI DAL

Talpra magyar, hí a haza !

Itt az idő, most vagy soha !

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok !

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk !

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak osapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk !

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk !

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk !

Ide veled, régi kardunk !

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk !

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot !

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk !

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

Petőfi Sándor

RISE UP MAGYAR

Rise up, Magyar, the country calls!

It's 'now or never' what fate befalls...

Shall we live as slaves or free men?

That's the question - choose your `Amen'!

God of Hungarians,

we swear unto Thee,

We swear unto Thee - that slaves we shall

no longer be!

For up till now we lived like slaves,

Damned lie our forefathers in their graves -

They who lived and died in freedom

Cannot rest in dusts of thraldom.

God of Hungarians,

we swear unto Thee,

We swear unto Thee - that slaves we shall

no longer be!

A coward and a lowly bastard

Is he, who dares not raise the standard -

He, whose wretched life is dearer

Than the country's sacred honor.

God of Hungarians

we swear unto Thee,

We swear unto Thee - that slaves we shall

no longer be!

Sabers outshine chains and fetters,

It's the sword that one's arm betters.

Yet we wear grim chains and shackles.

Swords, slash through the damned manacles!

God of Hungarians,

we swear unto Thee,

We swear unto Thee - that slaves we shall

no longer be!

Magyars' name will tell the story

Worthy of our erstwhile glory:

We must scrub off - fiercely cleansing

Centuries of shame condensing.

God of Hungarians

we swear unto Thee,

We swear unto Thee that slaves we shall

no longer be!

Where our grave-mounds bulge in grey earth

Grandsons kneel and say their prayers,

While in blessing words they mention

All our sainted names' ascension.

God of Hungarians,

we swear unto Thee,

We swear unto Thee - that slaves we shall

no longer be!

(Translated: Adam Makkai)

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Meg zöldel a nyírfa az ablak alatt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó el takará a bérci tetőt.
Meg ifjú szivemben a lángsugaru nyár
S meg benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet keblemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sílrom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve boritasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén oda leviszem azt,
Letörleni vele konnyeimet érted,
Ki könnyedén elfeleded hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Meg akkor is, ott is, örökre szeret!

Sándor Petőfi: At the End of September

Garden flowers still bloom in the valley;
The poplar is still verdant at the window;
But can you see the winter world over there?
Already the peaks are covered with snow.
My young heart is still filled with summer rays
And within it the whole springtime in blossom.
But lo, my dark hair is flecked with grey
And my head has been struck with winter's frost.
The flower drops and past life races…
Sit, my wife, sit here on my lap now!
Will you, who on my breast her head places,
Not bend over my grave tomorrow?
0, tell me, if I die before you,
Will you cover my body with a shroud - weeping?
And will love of a youth sometime cause you
To abandon my name for his keeping?
If one time you cast oft your widow's veil,
Let it hang from my headstone, a banner!
I will come up from the world of the grave
In the dead of the night and take it with me
To wipe from my face the tears shed for you,
Who has lightly forgotten her devotee,
And to bind the wound in the heart of one,
Who still then in that place, loves you forever.
(Transl. by Paul Desney)

Ady Endre: A föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom újra meg újra
Hazajön fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül,elbúsong s lehull a porba,
Amelyböl vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hutlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.
Föl-földobott kô, bús akaratlan,
Kisci országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába mindenha szándék;
Százszor földobnál, én visszaszálnék
Százszor is, végül is.

Endre Ady: The Outcast Stone

The stone cast up into the air comes down to earth;
Again and again your son will return,
To you, my little land.
He visits distant towers one by one and then
Reels crestfallen and drops into the dust again,
From which you toss him up.
Always breaking loose, he cannot get away,
With his Magyar cravings which die down?
Only to take hold of him again.
I am yours in great anger and defection,
In unfaithfulness, unfortunately Magyar
Weighed down by thoughts of love.
A stone driven upwards unwittingly,
By way of example, my small country,
I fall back onto you.
And whatever the intention, it's all in vain
For though I am tossed away a hundred times,
I will alight until the last.
(Transl. by Paul Desney).

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.
Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt
Az ám,
Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltôtoll-koptató
szegény
legény
De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura

ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont

kivont
szabályával óvta ellenem
Ideidézi szellemem
hevét

s nevet:
"Ön, amíg szóból értek én,
nem lesz tanár e földtekén" -
gagyog

s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költônk nem nyelvtant tanúl
sekély

e kéj -
Én egésznépemet fogom
nem középiskolás fokon
tani

-tani!

Attila József: For my Birthday

I am thirty-two, how nice:
this poem is a fine surprise,
a bric -
a brac.
A gift to surprise now in jingle
in thIs lonely cafe ingle
my self
myself.
My thirty-two years went away
without earning a decent pay.
How grand,
Homeland!
I could have been a teacher then
not one who lives by fountain-pen
as I,
poor guy.
But so happened at Szeged town
the Varsity boss sent me down,
funny
man he!
His warning roughly, rudely came,
for my "I have no God" poem
his hand
the land
defended boldly and with rage.
I quote herewith for future age his

theme

and name:
"As long as I have here:
a say you won't be a teacher" - turned away
muttered,
stuttered.
Should Mr. Horger gloat with glee
that grammatics is not for me,
his bliss
dismiss.
For my words the entire nation
beyond high school education -
will reach
to teach.
(Transl. by Egon Kunz).